Hatalmas vetítessel kábítja a magyar befektetőket egy veszélyes befektetési cég

Elképesztő csúsztatás- és vetítésrohammal próbálja „cáfolni” az Invia World körüli anomáliákról írt cikkünket Daniel Zdesar a Youtube-on, még több ellentmondást és kérdőjelet generálva szavaival. A semmiből jött cége fél év alatt „kemény munkával” állítólag megvette a világ legnagyobb kriptobányáját, de csak azért nem festi át, mert senki nem hinné el, hogy valóban az övék. Az Invia World egyik vezére többek közt elmondta, hogy az (ex?)-piramisjátékosok által felépített állítólagos kriptobányászcég egy külsős weboldalra alapozza „aktív vagyonkezelését,” hiszen a cégben gyakorlatilag senki nem ért a kriptopénzekhez. A vetítéshadjárat közben az MLM-guru persze elfelejtett állításaira bármilyen bizonyítékot szolgáltatni, így szegény befektetőknek nem maradt más választása, mint bízni a több piramisjátékot is felépítő, majd hátrahagyó MLM-szakember szavaiban.

A héten írtunk az Invia Worldről, egy osztrák központú, állítólagos kriptopénz-bányáról, amely indokolatlan módon MLM-rendszerben toboroz magának befektetőket. A céget sokan piramisjátéknak tartják, menedzsmentjét pedig többnyire volt(?) piramisjátékosok és MLM-guruk alkotják. Itt olvashatja el elemzésünket részletesen is: Vigyázz! Magyarok pénzére vadászik egy veszélyes befektetési cég

Röviddel cikkünk megjelenése után, – az Invia World magyar stábjával együttműködve – Zdesar közzétett egy videót a Youtubeon, ahol cáfolni próbálja a Portfolio „rágalmazását”. Neve onnan lehet ismerős, hogy Magyarországon a Questra piramisjátékot terítette. A videót azzal kezdi, hogy elmondja, a cikk céget bemutató része nagyon tényszerű, viszont a cég működése körüli anomáliákat bemutató rész „érzelmeken alapul,” így csak az utóbbi részt próbálja meg cáfolni az (ex?) piramisjátékos értékesítő-mester.

Cáfolatának fontos része, hogy elismeri, cikkünket csak Google Translate-tel olvasta végig.

A menedzsmentről

Miután taglalja, hogy szerinte nem rossz, hogy a közösségi médiában reklámoznak (nem is állítottuk, hogy az), részletesen beszél a menedzsment összetételéről, melyet mi azért kritizáltunk, mert szerintünk nem rendelkeznek a megfelelő szakértelemmel, hogy egy masszív kriptobányász-céget üzemeltessenek. Zdesar szavai inkább ráerősítenek a véleményünkre, mintsem cáfolják azt:

  • Stefan Huber, az Invia World vezérigazgatója és állítólagos informaikai zsenije azért nem ismert, mert Magyarországon nem ismerik. Azzal próbál érvelni, hogy ő sem ismerte a Portfoliót korábban. Egy Google-kereséssel persze gyorsan rájöhetünk, hogy Stefan Huber sem Ausztriában, sem máshol nem ismert, csupán az Invia Worldöt piramisjátéknak tartó oldalakon írnak az állítólagos „kriptopénz-szupersztárról.” Azt is elmondja, hogy Huber hatéves kriptobányász-tapasztalattal rendelkezik, de semmivel nem igazolja a „fiatal zseni” képzettségét és hitelességét.
  • Zdesar azzal próbálja kritizálni lapunkat, hogy azt írtuk, ő a vezérigazgató. Mi ezt nem írtuk le, helyesen, marketingigazgatónak tüntettük fel (érdemes lett volna nem Google Fordítóval nekimenni a cikkünknek; furcsa, hogy egy cégnek, amely állítólag felvásárolta a világ legnagyobb bitcoin-bányáját, nem tellett egy magyar-német fordításra).
  • Stefan Schärfl „fő részvényes” Zdesar szerint negyedik generációs „üzletember”, persze azt nem említi, hogy ahogy mi is írtuk, ex(?) Moringa Lifeos.
  • Bernhard Würflerről viszont valamiért elismeri, hogy a Moringa Life (volt?) vezetője.

Zdesar ezután elképesztő logikával próbálja megindokolni, hogy miért MLM-gurukat használnak egy kriptobánya működtetéséhez és nem informatikusokat:

Szerinte nem kell szakértelem ahhoz, hogy valaki bitcoin-bányát működtessen, hiszen megveszem, bedugom a gépet és megy bárkinek! Bezzeg egy cég felépítéséhez komoly marketing-tudás szükséges, ezért alkotják a menedzsment 75%-át MLM-guruk.

A gyakorlatban persze egy megfelelő szoftver és hardver kiválasztásához, működtetéséhez, felügyeletéhez és installálásához (főleg, ha tényleg a világ legnagyobb kriptopénz-bányáját működtetik, ahogy állítják), egy hatalmas és jól képzett informatikai csapat szükséges.

Azt is hozzáteszi Zdesar, hogy persze, hogy vannak köztük ex-piramisjátékosok (főleg a OneCoinból és a Questrából), de ez valójában csak azért van, mert „pénzt akartak keresni.” Érdemes megjegyezni, hogy ezek az MLM-guruk nem riadtak vissza attól sem, hogy közeli rokonaikat, ismerőseiket berántsák az általuk épített sémákba. Vajon mi tartja őket vissza attól, hogy most ne tegyék ezt, főleg, hogy többen folyamatosan sémáról sémára ugrálnak?

Érdemes egy hasonlatot adni a helyzetre az Invia World potenciális befektetőinek:

Ha adott egy rozogának tűnő repülőgép, melynek pilótája azt mondja, hogy ez a világ legjobb repülőgépe és hatéves repülési tapasztalattal rendelkezik, de erről semmilyen papírja nincsen, nincs jogosítványa, ellenben lezuhant már több repülővel is, melyből neki sikerült időben kiugrania, de a többi utas szörnyet halt, Ön beszállna?

A „bányászatról”

A cég magát azzal reklámozza, hogy „aktív kezeléssel,” mindig a „legjobb” kriptopénzekbe fektetnek a piacon. Mi erre azt írtuk, hogy a rendszer működése ködös és nem lehet kiválasztani előre, hogy melyik lesz a legjobb kriptodeviza, ezért a rendszer extrém-kockázatos. Zdesar „cáfolatával” lényegében egy újabb lyukat fúrt süllyedő hajójába:

  • Az „aktív kezelés” valójában úgy működik, hogy írtak egy programot, amely a whattomine.com-ról lenézi, hogy melyik a „legjobb” kriptopénz. Ez önmagában nem árulkodik hatalmas IT-szakértelemről és semmi köze a cég által hirdetett aktív kezeléshez. Az oldal azt mutatja meg, hogy egyes altcoinokat a „fő” kriptodevizák (bitcoin, ethereum, stb.) bányászatához szükséges erőbefektetéshez és hash ratehez képest ugyanannyi idő alatt milyen eredménnyel lehet bányászni, nem pedig azt mutatja meg, hogy melyik kriptopénz lesz az, amelyikkel a legnagyobb hozamot lehet elérni.

Zdesar persze elmondja, hogy nem jós, de hát a múltbéli hozamok a legfőbb indikátor, amit érdemes figyelni a kriptobefektetések piacán.

Tehát Zdesar logikáját használva, az, ha valaki akkor vett bitcoint, amikor 19000 dollár körül volt, kiváló befektetést tett, hiszen kb. 1900%-ot emelkedett egy év alatt a kriptopénz. Kit érdekel, hogy azóta már 50%-os mínuszban van! Ugyanez igaz a bitconnectesekre, amiknek a kriptovalutája 40000%-ot emelkedett, mielőtt lenullázta az összes befektető pénzét a kriptotőzsde.

Bizonyos eszközök esetén (pl. abszolút hozamú, aktívan kezelt alapok), persze fontos indikátor a múltbéli hozam, hiszen pl. a benchmarkhoz, más portfóliómenedzserekhez képest látjuk, hogy egységes piaci feltételek mellett mennyire teljesít jól egy befektetés, a kriptoeszközöknél az extrém volatilitás miatt viszont semmit nem jelent, hogy mekkora hozamot ért el a múltban egy virtuális pénz.

Szerinte egyébként további több ezer százalékos növekedés várható, hiszen a kriptopénzek még nem jutottak el a „kisemberhez.” Azt azonban valamiért nem említi meg, hogy az országban, ahol az egyik bányájuk működik (Kína), illetve olyan országokban, mint Dél-Korea vagy India, épp azért munkálkodnak a kriptotőzsdék szabályozásán, esetleg betiltásán, hogy elejét vegyék annak a problémának, hogy már a kisnyugdíjasok és a diákok is bitcoinban tartják a pénzüket.

A „bányáról”

Zdesar azt állítja, hogy a Portfolión megjelent cikkben azért mondjuk, hogy photoshoppolták az állítólagos kriptobányáról készült képeket, mert nincsenek érveink. Ezután elismeri, hogy a molinók valóban nincsenek kihelyezve és

a Bitmain (a világ legnagyobb bitcoin-farmja, melyet állítólag az Invia megvett) azért nem az ő színeikben tündököl, mert úgy se hinné el senki, hogy az övék, ha az egész épületet átfestenék. Sőt, az, hogy a Bitmain épületeire Bitmain van írva, nem jelent semmit, mert nem a Bitmainé, hanem az övék a komplexum.

Az MLM-guru persze ezúttal sem mutat fel semmilyen hivatalos dokumentumot vagy független forrásból származó értékelést, mely bizonyítaná kacinfántos állításait.

Ezután azt taglalja (azt „cáfolva,” hogy mi azt mondtuk, hogy turistaként voltak kinn a szerverparkban), hogy a Bitmain komplexumát senki nem látogathatja meg, csak a tulajdonosok.

Zdesar logikája alapján tehát a Quartz és a Bloomberg is tulajdonosok, hiszen ők is csináltak videókat a Bitmainről (nem azok).

Amúgy arról sem került elő bizonyíték, hogy valóban a (mongóliai) Bitmain komplexumán belül járt volna a cég „európai menedzsmentje” – videóikban nem ezt állítják, hanem azt, hogy kínai szerverparkot látogattak meg. Ezek közül is számos olyan létesítmény van, amely látogatható.

Továbbra sem derül ki, minek az MLM

Cikkünkben azt írtuk, hogy rengeteg pénzt kellett összeszednie az Invia Worldnek, hogy valóban megvegye a Bitmaint. Zdesar szerint ez úgy sikerült, hogy „jól dolgoztak és megcsinálták,” arra nem tér ki, honnan szedték a pénzt és mennyibe került az állítólagos tranzakció, melynek megtörténtét semmivel nem igazolják.

Hosszasan magyarázza az MLM-rendszer működését is, de azt nem mondja el, hogy miért van erre szükség vagy arra, hogy az értékesítő is befektetővé váljon. A nagyobb forrásbevonást igénylő állítólagos adásvétel ugyanis már lezárult, a karbantartás és az expanzió pedig fedezhető lenne akár bankkölcsönből, akár részvényesek tőkéjéből, akár a kitermelt kriptodevizákból is.

Az MLM pedig a legdrágább, leginstabilabb módja a forrásbevonásnak, hiszen a cégnek folyamatos (akár 7%-os) jutalékokat, masszív, akár millió eurós bónuszokat kell kifizetnie ahelyett, hogy egyszerűen fizetne egy 1-2%-os banki hitelt. Zdesar egyébként azt állítja, hogy a jutalékokat a beérkező pénz egy elkülönített részéből és a kibányászott kriptopénzek 5%-ából fedezik.

Engedélyek

A cég valóban be van jegyezve Ausztriában, betétgyűjtési engedélye és FMA-engedélye (osztrák felügyelet) azonban nincs. Zdesar azt állítja, hogy nem is kell, hiszen nem befektetési tevékenységgel foglalkoznak, hanem informatikai eszközöket árulnak. Ennek ellenére hozzáteszi (bedöntve saját logikáját), hogy az FMA és az Ernst & Young éppen auditálja őket.

Azt is taglalja, hogy nem piramisjáték az Invia World (ezt amúgy nem is állítottuk, bár az elhangzottak alapján nagyon valószínű), hiszen van „bizonyítható termékvásárlás”. Szavain túl azonban ezt semmi nem bizonyítja, az ügyfelek sosem látják az állítólagos szerverparkot, valamint a gépet, amit megvesznek, bizonylatot nem kapnak a tranzakcióról, csak egy online felületen követhetik nyomon állítólagos hozamaikat.

Zárszó

Zdesar tehát tételesen semmiben nem tudta cáfolni cikkünket, állításaira pedig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem tudott szolgáltatni. Persze meg lehet nyugtatni sallangokkal és általánosságokkal a kisbefektetőket, akik bizalmat szavaztak az MLM-guru sémájának azzal, hogy a cég egyik vezetője is foglalkozik a „lejárató sajtóval,” állításaival azonban csak még több kérdőjel merült fel a stáb szakértelmével és a cég stabilitásával kapcsolatosan. Éppen ezért:

Ha nem is piramisjáték az Invia World, akkor is extrém kockázatos – a magas költségekkel működő MLM-rendszer, a szakértelmet hiányoló menedzsment, a kriptopénzek sztenderd kockázatai és a minden transzparenciát mellőző céges struktúra miatt nagyon nem ajánlatos ebbe a nem ellenőrzött, nem ellenőrizhető cégbe beszállni.

A cég szerződésében egyébként – ahogy előző cikkünkben is említettük és Zdesar sem cáfolta – kódolva van a bukás: azt írják, hogy az Invia World minden jogi következmény nélkül felmondhatja ügyfeleivel a szerződését, ha nem keletkezik elég bevételük 60 napon belül ahhoz, hogy a működési költségeiket fedezni tudják.

Egyébként nem tudjuk, hogy Magyarországon pontosan mennyi b efektetője van az Invia Worldnek, de vélhetően nem kevés, tekintve, hogy a menedzsment ilyen közelről foglalkozik hazánk befektetőivel. Berki Krisztián is reklámozta az Invia World szolgáltatását, az erről szóló videót már 64 ezren megnézték.

Persze zárszóként Zdesar elmondja, hogy nem csináltak semmi illegálisat, szereti Magyarországot és rengeteg ember fog rengeteg pénzt keresni, a Portfolio és más kritikusaik csak irigykednek.

Érdekelhet még: